8. történés – A Tóth István megoldás és a nagy tanulság!

8.  Történés – A Tóth István megoldás és a nagy tanulság!

Ami nap voltam ismét Tibibá’nál a református plébánián. hisz olyan okos és szép vagyok, annyit tanultam a dolgokról, tuti egy csomóóó dolgot észreveszek, amit AKKOR még nem.
Ím hát elmentem, és olvasni kezdtem a nagy könyveket. És szembe találkoztam ugyanazokkal a bukatókkal (anyakönyv hiányokkal) amik akkoriban visszafogtak, és rájöttem: akkor nagyon jó munkát végeztem!!! Sőőőőőőőt! Lehet most észre sem veszek sok mindent, amit akkor igen XD Sok dátumot összeírtam azért ami új volt, és a nap végén kiderült, hogy MÁR tudtam azokat is……elég cinkes, de…mindegy, másnap megint mentem, mert ráértem…
Kutattam, és végül nagy dolog történt:
Tóth István. Született 1787-ben. Ő kell nekem. De ketten vannak akkor, mint írtam már a 4-es Történésben. Az egyik januárban, másik Decemberben. Az én Pestám meg NOVEMBERBEN halt meg, rá 71 évre. Visszaszámolok. Szóval az egyik 71. évet már töltötte, a másik egy hónap múlva lett volna annyi, szóval „csak” 70 éves volt! És ekkor jött Tibor bácsi áldásos infója: mindenkit CSAKIS azzal az életkorral temetnek, AMIT MÁR megélt!
KIZÁRÁSOS ALAP!!! Ergo: az én emberem a Januárban született Tóth István, kinek apja János, és Anyja Gál Bözske! Innen már könnyebb volt vissza vissza menni! Viszont nehezítette azért az, hogy a névkorcsosulás történt, mert láttam hogy valahol T. Tóth a neve, máshol meg Tamás Tóth, így volt, hogy a nagyapja egyszerűen már csak Tamás Andrásként volt írva. Nem könnyű…
És a nagy tanulság: RÉGEN SOKAN HALTAK MEG!


Ne nevess, ez tényleg fontos infó, még ha egyértelmű is! Mivel néztem fiatal kori halálozásokat, amikből mint tudjuk sok van….sok van…SOK VAN!! Majdnem minden 4 gyermek élete csak túl az életet!! Ez MEGOLDÁS lehet!! Ezzel kizárható a Tóth István effektus, vagyis megtudhatom akár ki volt az igazi Czövek Mária, vagy Igazi Vörös Anna!! Miért? Mert a többiek lehet meghaltak!! Hisz én csak születésiket olvastam eddig :D
Ezen a nyomon fogok tovább kutatni.