6. történés – A Levéltári Nagy Durrantás!



6.  Történés – A Levéltári Nagy Durrantás!

Magyar Országos Levéltár. A családfakutatók Mekkája. Csak oda kell menni, regisztrálni, és ha már előre szóltam mely „mikrofilmek” kellenek, akkor már kutathatok is, miután kiadták a laminált batár tag-kártyámat. Mivel nem tudtam pontosan mik ezek a mikrofilmek, így kértem belőlük jóóóó sokat :D De persze baj lett belőle, mert egy alkalommal 10ből lehet kutatni, és azt is váltásban, n vagy 25öt kikértem xDDDDDD Tudni kell még hogy csak 1895től visszafelé lehet anyag, szóval mindenkinek legalább Dédszülőkig el kell jutnia, hogy itt tovaszállhasson.
Nagyon sokat szerencsétlenkedtem eleinte, de gyorsan beletanul az ember. A mikrofilm egy diafilm, amin az egyházi anyakönyvel fényképei vannak, és így oldalanként lehet a könyveket olvasni egy hatalmas diavetítővel. Izgalmas nagyon. Az első alkalommal viszont mivel nem voltam tisztában a kutatás miben létével, és azt sem tudtam pontosan mit i kértem ki, körülbelül üres kézzel jöttem haza, és persze azért is, mert a diafilmek regisztrációja sem volt pontos, pont egy olyan filmen volt rajta Vörös Károly születése amit nem kértem ki. Majd legközelebb.

És legközelebb...
Az a mikrofilm volt a kezembe, ami kellett. Időm mint a tenger, így meg is hozta a gyümölcsét: akár csak Gyömrőn, szigetvári történelmemből sikerült HIHETETLEN sok nevet és infót megtudnom. A Vörösökről még mindig nem tudtam többet, mert az a tekercs még foglalt volt, de viszont mindenki másról nagyon sokat: vagy 41 névvel gyarapodtam. Itt léptem át azt hiszem a 100 főt, amit a FA tartalmazott.
És elértem az egyik célomat: beértem nagyszüleim tudását. Mondhatom, hogy kutatásom motorja volt az is, hogy vezekeljek nagyszüleim előtt, akik nem mondhatták el távoli emlékezetüket. Ekkor tudtam gyűlt össze mind a 16 Ük szülöm, az ő nagyszüleik. Az ember normál esetben csak a nagyszüleire emlékszik, így mondhatom: tudom, amit ők elmondhattak volna. nyugodhattok békében :)
Azóta többször is voltam a Levéltárban, mindig csak egy két névvel lettem több, vagy pár dátummal, de megtanultam: MINDEN infó fontos lehet!! Minden!! Eddig csak az volt a lényeg hogy tudjam a nevet, azt jóvan, de rájöttem, minden szilánk fontos lehet.